Szabó Nikolett tudományos kutató

Szabó Nikolett vagyok, a Naja Forest bio folyékony gomba kivonatok gyártója és fejlesztője. Emellett aktívan részt veszek a szájon át termékek fejlesztésében, valamint gyártási-kutatási folyamatok felügyeletében. Rendkívül nagy hangsúlyt fektetek arra is, hogy a gombakivonatok készítéséhez felhasznált alapanyagok kizárólag a világ legjobb, természetes termőterületeiről érkezzenek.
2007-ben végeztem a Semmelweis Egyetemen. Kilenc évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni az orvostudománynak egy olyan területével, amit ma nemcsak hivatásomnak, hanem szenvedélynek is tekintek. Ez pedig nem más mint a népegészségtan és népegészségügy, melynek szerves része a megelőzés.
Gyógyítói gyakorlatom során a komplementer medicinát és az egyetemi orvoslást, a táplálkozásterápiát, és bizonyos mértékben a pszichológiát is egymással kombináltan használom. Hiszek abban, hogy az egyes módszerek egyénre szabottan összeválogatva együtt jobban szolgálják a gyógyulást. Az egészséget tablettákkal lenyelni, injekcióval megkapni nem lehet, ezért az egészséges életmódra nevelést tartom elsődleges szempontnak a prevenciós tevékenység során.
Elhivatottságom és szakmai felkészültségem bizonyítja több konferencia, előadás-meghívás, kutatás.
Számos Táplálkozás-tudományi kutatásban vettem részt, többek között a Mintamenza program kidolgozásában. Tagja vagyok a Fiatal Higiénikusok Fórumának, valamint a Magyar Higiénikusok Társaságának.
2013-tól kezdtem el foglalkozni a gyógygombákkal, ehhez kapcsolódóan számos kutatásban vettem részt, többek között a Mandula gomba ergoszterol meghatározására és jelentőségére vonatkozó vizsgálatokban.
Kutatásaim első sorban a gyógygombák poliszacharid és D-vitamin tartalmának jelentőségére világítanak rá, melyek tartalma révén népegészségügyi jelentősége lehet a 21. században a hazai halálozási statisztikákat vezető megbetegedésekben. Tekintettel arra, hogy a gombák gyógyhatásainak megítélése napjainkig többnyire csak néprajzi, kulturális- és orvostörténeti érdekesség volt, és jelenleg még csak a kezdetén vagyunk annak, hogy megérthessük azt a sokféle, egészségre kifejtett jótékony hatást, ami a gombákban rejlik, ezért a kutatásaimban, előadásaimban szeretnék rávilágítani arra is, hogy milyen nagy mértékben ígéretesek az egészség megőrzésében és a betegségek megelőzésében, beleértve például az egyre több emberi életet veszélyeztető daganatos megbetegedéseket is.
Az egyik legfontosabb dolog, amire ráébredtem a gombákkal végzett munka során az az, hogy a gombák a természet CSODÁI, a biológia törvényszegői! Megkérdőjelezik az életről kialakult elképzeléseinket. Se nem növény se nem állat (bár az állatokhoz genetikailag közelebb állnak), s mégis mindenütt jelen vannak. Igaz, rejtve. A gombák többnyire láthatatlan, egysejtű lények és föld alatt húzódó hajszálvékony gombafonalak. Nélkülük a biológiai folyamatok nagy része egyszerűen nem működne. Az erdők egészségének őrei világszerte a gombák. Lebontják és a növények számára újra felhasználhatóvá teszik a szerves anyagokat és tápanyagokat, vizet, valamint kémiai védőanyagokat szolgáltatnak. Az általuk termelt biaktív vegyületek nyitották meg az utat az antibiotikumok felé.
A másik jelentős felismerés számomra az, hogy annak érdekében, hogy a maximálisan kiaknázható legyen egy növény gyógyító ereje, ki kell használni a növények aktív anyagiban rejlő szinergiát, és meg kell őrizni az összetevők egyensúlyát. Tehát nem elég csak az egyik vagy csak a másik hatóanyagot kivonni, ahogy a gyógyszeripar is teszi.
Szabó Nikolett
tudományos kutató